Doboz, nem doboz

Ahogy a kezemben tartom a gyerek játékokat, érzem az ujjaimmal a port, miközben azon gondolkodom dobozba, vagy zsákba tegyem.
Kidobjam, hiszen 5 éve nem érintette senki, vagy tegyem el? Vajon hiányzik majd valaha, ha kidobom?
Anya 30 éve ment el és ha nagyon elfáradok, még mindig őt szeretném. Az öt gyermek után hihetetlen mennyiségű tárgy maradt. Állok a játékokkal, a férjem tollával és próbálom kitalálni mi lenne a legjobb. Állok és nézek. Megfigyelem a kupit, a teraszt, arra gondolok ott mondtam Balázsnak, hogy érzem minden jó lesz.
Szabad vagy édes!
Legszívesebben odaadnék másoknak mindent, csak szabaduljak a tehertől.

Hiszek a szelektálásba, a tulzott halmozás kicsit beteg érzést kelt bennem…. ez nem is jó szó. Titkolt szomorúságot leginkább, ürességet a horgolt terítők szálai között.

Jó a tervem, átgondolt és most már nem kántálom a fejemben üvöltve, hogy ez lesz az utolsó költözésem!!!! Ide is úgy érkeztem. Innen nem megyek már, mondtam, mint egy mindent tudó harcias kiskakas.
Mostanra megértettem, hogy nem tudom hol kötök ki végül. Engedem. Már nem érdekel.

Szombaton Németországban fogok aludni, ha Isten is úgy akarja.