Az évforduló
A mai nap Balázs halálának a 3. évfordulója. Elterveztem nagyjából milyen lesz, de valami egészen más sült ki belóle. Szerettem volna, ha róla szól. Különleges. Meghitt.
A reggelt azzal nyitottam, hogy beszéltem a gyermekorvosunkkal és a pszichológussal, akivel nagyon hasznos órákat töltöttem el anno. Felkerestem a gyász-terápiás csoportot és a Piros Kakaót, ahová Donátot hordtam. A célom az volt, hogy valamiféle szakmai-orvosi véleményt kapjak azzal kapcsolatban, hogy a kutyusunk fontos Donát számára. Elfogadom, hogy az információ nem volt tökéletes a ház banyái és köztem, de szeretném, ha nyugodtan tudnám keresni a megoldást. Mindenki alátámasztotta, hogy jó az irány és a kutya és Donát kapcsolata bőven belefér a terápiás kapcsolat fogalmába. Mindkét orvos átküldte a szakvéleményt, amit továbbítottam Alexnak. Ő lefordíttatja, így legalább ezzel is haladunk. Mára lecsengett bennem és Donátban ez a fura konliktus a lénnyel. Átbeszéltük és arra jutottunk a feladatunkra koncentrálunk. Tanulunk.
Utána Zsuzsival németeztem, fejből igyekeztem megoldani a legegyszerűbb feladatokat, amik léteznek. Annyira kifáradtam ettől a baba szinttől, hogy rögtön aludtam egy kicsit. Nagyon aggódom Rékáért, rengeteget sírt ma.
Nem találtam gyufát, nincs kitől szerezni. Nincs égő gyertyánk, nincs különleges hangulat, de itt vagyunk együtt. Összebújva alszunk majd. A kapcsolatunk nem függ a külső körülményektől. A kirakat helyett megkeresem meditációban. Megköszönöm, hogy velem élt 11 évig, gondoskodott rólunk és vállalt velem egy kisfiút, aki a hajamban szuszog éjszaka. Megvan mindenem és ebben neki is része van. Tudom, hogy segít minket, védelmez és vár ránk, ha eljön az ideje......