03.21 péntek

Tegnap este sétáltam Dashaval, mialatt Donát otthon pihent. Foci lett volna, de fájt a lába, időt nyertünk, bátorságot gyűjtött, kis levegővétel a folytatás előtt. Halkan énekelgettem magyar dalocskákat a kutyának, ahogyan a gyerekeknek is, akikre vigyáztam. Léptünk sorra, a csendes utcákon és egyszercsak megdermedtem. Éreztem a félelmet, hogy valami nincs rendben.

Elhallgattam, megálltunk és óvatosan körülnéztem. Olyan mély volt a csend, mint Biatorbágyon a házunkban. Disszonáns volt ez a csend a város közepén, egyedül éreztem magam. Végigfuttattam a fejemben mi ennyire szokatlan. Akkor ismertem fel, hogy mióta itt vagyunk egyetlen alkalommal sem fordult elő az a jó öreg kerítés szaggató, agyrobbantó territoliális fenyegetés, ami otthon teljesen elfogadott volt. Sehol egy agyar a kerítések túloldalán, csikorgás a deszkákon.... Ezért volt természetellenesen csöndes az utca. Egymásra néztünk a kutyával, újra léptünk, felcsendült a dallam halkan. Hazabaktattunk.

Reggeli előtt elszaladtam a boltba tojást venni és egyéb apróságokat. Ahogy merengve álltam a joghurtok előtt, annyira boldognak éreztem magam, hogy kireppent belőlem a sírás vágya. A megkönnyebbülésé, a rácsodálkozásé, hogy itt vagyunk. 

Délig tanultunk utána elmentem futni, hogy hozzásegítsen az egyensúly visszatéréséhez. Egy bizonyos határ után visszahúzom az érzelmeimet, akár negatív, akár pozitív irányba leng ki. Szeretem, ha szétterül az energia körülöttem, az áradása akkor a legerősebb, ha végtelenül nyugodt. 

Amikor kétségbe esve kerestem otthon a megoldást, szerettem volna végkifejletnek egy biai vagy törökbálinti lakást. Logikus lett volna, biztonságos, a megszokott mederben folyhatot volna az életünk nagy része. Azt kívántam bárcsak erre vágynék, de ha alaposan szemügyre vettem az érzéseimet ott álltam és arra készültem, hogy szétzúzzak mindent magam körül. Tudtam, hogy készülök elmenni, fulladok, futni fogok. Repülni fog minden fal, cserép, szög, ami látszólag összetartja az életet körülöttem. Ha bárki vissza szeretne tartani, átugrom, kikerülöm, elhagyom. Igazából nem kell döntenem, mert nincs rá lehetőségem már. Egyet tehetek csupán, elfogadom, hogy azt akarom, amit nem sok ember ért majd meg és igencsak kevesen támogatnak. 

Ahogy ma futottam a mezön, minden végtelenül egyszerűnek és tágasnak tűnt. Tökéletesnek.